Budapesten született 1922. január 3-án, ugyanitt halt meg 1991. augusztus 23-án. Mindvégig eredeti nevén
publikált. Házasságkötésétől kezdődően a hivatalos
iratokban dr. Lengyel Balázsné néven szerepel. 1944 áprilisában kötött házasságot Lengyel Balázs író–szerkesztő–kritikussal.
1958-ban elváltak, de munkatársi, szellemi életközösségük a további
évtizedekben is megmaradt.
Budapesten élt. 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel
érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter
Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos
hallgatója, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi
éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral.
Diákkorától kezdve írt verseket,
folyóiratokban 1945-től publikált. Első
verseskötete Kettős világban címen 1946-ban jelent meg. Ez évben alapította – férjével közösen – az
Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett
meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és
minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947
őszétől 1948 augusztusáig ösztöndíjjal a Római Magyar Akadémián
illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton.
A kemény diktatúra éveiben Nemes Nagy
Ágnes szinte csak műfordítóként és a gyermekirodalom
művelőjeként publikálhatott.
Elsőrendűen francia és német nyelvű műveket fordított (így
Corneille,
Második kötetének, a Szárazvillámnak
a megjelenésétől (1957) folyamatosan jelen volt az
irodalmi nyilvánosságban, de mindvégig távoltartotta magát a kultúrpolitikai
hivatalosságtól. A költői életmű terjedelmét és a
kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három
gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre. (1969: A lovak
és az angyalok; 1981: Között; 1986: A
Föld emlékei.) Eredetisége és költői ereje révén mégis a korszak
meghatározó, nemzedék-jelző alkotója lett, s
egyúttal inspirálója a modern magyar líra további alakulásának. Költészetét a
kortárs elemzők – a költő nyilatkozataira is építve – az „objektív líra”, az új tárgyiasság
vonulatához sorolják, és az ún. „klasszikus modernség” egyik kimagasló teljesítményét látják életművében. Késői,
tömbszerű nagy versei révén egyúttal a magyar prózavers
egyik megújítójaként tartják számon. Versei külföldi folyóiratokban,
antológiákban és önálló fordításkötetekben is megjelentek – angol, német,
francia és olasz nyelven.
Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit,
verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt
Babits Mihály költői portréjának (1984: A hegyi költő).
Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső
természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt
élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség
finom ötvözetének mintái.
Az 1970-es, 80-as
években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek.
Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos
jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasó
esteken és nemzetközi írótalálkozókon (
1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – almanach formában – újraindították az Újholdat (Újhold-Évkönyv, évente kétszer 1986–1991). A tizenkét
kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az
Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette. Az évkönyvek a gondolati nyitottság jegyében, a magas
művészi és szellemi minőség elve alapján szerkesztődtek. Nemzedéktől függetlenül azok publikáltak bennük, akik e
gondolattal azonosultak és e mércét megütötték. A szépirodalom mellett
bőséges teret kapott bennük az esszé, a tanulmány
– a legkülönbözőbb művészeti és tudományos területről. A
magyarországi rendszerváltást megelőző években az
Újhold-Évkönyvek sorozata egyúttal kísérlet és példa is volt
minőségelvű értelmiségi kooperációra, a táborokba szerveződés
helyett a szellemi együttműködés megvalósítására. A
sorozat Nemes Nagy Ágnes halálával megszűnt.
Az író díjat,
kitüntetést keveset kapott. Fiatalon, első kötetével elnyerte a
Baumgarten–díjat (1948), első válogatott kötetéért kapta a József
Attila–díjat (1969) és életművének elismerésére a Kossuth–díjat (1983).
Halála után, 1997-ben Lengyel Balázzsal közösen megkapta Izrael Állam „Yad Vashem” kitüntetését, mert a
Holocaust idején azon bátrak és igazak közé tartozott, akik biztonságuk
kockáztatásával védték, bújtatták és mentették az üldözötteket.
1946-ban lépett be a Magyar
Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar P.E.N. Clubnak is. Élete utolsó
évében meghívott alapító tagja lett a Magyar
Tudományos Akadémián belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és
Művészeti Akadémiának.
1998-ban a Pro Renovada Cultura Hungariae
Alapítvány Nemes Nagy Ágnes Emlékdíjat alapított a magyar
esszéirodalom legjobbjainak elismerésére, a díjat először 1999-ben ítélték
oda három személynek.
HONTI MÁRIA.
.