Szétszórt emlékeink

Meztelen lettél, akár a világ

örök álomban szűkülő

a Halál most is felmenti magát:

fut a felelősség elől

Szemed pillája, többé nem rebben

most már a jeges éj érint

felragyogsz szétszórt emlékeinkben

-fölöttünk zord idő érik

Most fészket ver a konok hallgatás

minden szándékunk hasztalan

dermedt testemben foltot vet a láz:

feloldozhatom-e magam?...

Szemed lakatlan: ásványfényű űr

fekszel a tisztítólángban

testedre a múlt szürkén rákövül

a mély, eszmélő magányban

Fölötted egy ismeretlen szaval

velünk együtt kételkedik

a fájdalom most a szívig nyilall

és nem könnyít rajtunk a hit

Hogy hol az igazság, nem is kérdem

késik a tiszta gondolat

a Halál már rég mást ringat térden

-fénnyé érsz majd a föld alatt

Így döntött hát a legfőbb hatalom

nem volt türelemmel tovább

titkolt könnyeimet úgy morzsolom

mint pogány az úrvacsorát