Álomban

Az öreg, nehéz faajtón, mitől úgy

rettegtem kiskoromban, léptem be veled,

átlépve ezzel minden gáton,

hogy a múltamba beengedjelek

Minden az ismert, a régi volt,

a ház a tornác, a bútorok, szobák,

nem találtam semmi titkot,

mit ne ismernék ideát.

Nagy-nagy csend és nyugalom

fogadott az öreg házban itt,

nem kellett elmondanom,

tudtad, nem kérdeztél semmit.

Kéz a kézben lassan körbejártunk,

a falakon sok poros régi kép,

a házam-ékessége lámpát is megtaláltuk,

magunkat, egymást. Ez elég.